Karácsony

 Nem létezik szebb és nagyobb ajándék annál, mint amikor
 a megajándékozott úgy érzi, hogy neki hull a hó, neki ragyognak
 a csillagok, mert van, aki SZERETI ŐT, nemcsak kötelességből ad.
 A személyes köszöntő hozzásegítheti az élményhez.

Most mondom…

Tizenhét éve nagyon hideg karácsonyunk volt. Emlékszel, Szerelmem? 
Egy levélkét dobtam be a postaládádba ezzel a szöveggel, hogy
„Boldog huszonharmadik szülinapot, Ádám!”
Éppen karácsony este csöngettél fel hozzánk, apa nagyon mérges volt.
Olyan jóképűnek láttalak, erősnek, rettenthetetlennek. Szembeszálltál apával udvariasan.
Olyan volt, mint amikor a királyfi elmegy a királylányért, s méltó küzdelemben „elszerzi” a sárkánytól.

Lementünk a ház elé. S kint a kerítés mellett megálltunk. A házak ablakaiban sorra villantak fel a karácsonyfák lámpácskái. Némelyik  - akkori divat szerint - úgy villogott, mint egy rakéta a kilövéskor. Nevettünk azon, hogy akik körülállják, másnap mehetnek a szemészetre. A Te vicced volt, nagyon tetszett! Mondtam már? Most mondom. A hó akkor már egy napja nem esett, kis ösvényeket kapart mindenki a birodalma előtt. Én egy hókupacra álltam, hogy magasabb legyek. Nem fáztam, az izgalomtól remegtem csupán. A szám éppen egyvonalba került a Tiéddel. Volt egy mondatod, ami olyan halkan fejeződött be… a hangok puhán összecsukódtak, mintha elálmosodtak volna. Megcsókoltál… Ez volt a mondat végén a pont, a szavak puha ágya. Finom volt.

Mondtam már?…Most mondom!

És azt mondtam már, hogy most is mennyire szeretlek, Te 40 éves kamasz…?
Hova lettek az életünkből a rossz dolgok? Nem is voltak. Csupa szép jut az eszembe…
Az esküvőnkön kimentünk a mosdóba és sutyiban dohányoztunk.
Jól néztem ki cigivel hófehér ruhában…
Azt hittem örökké tart a kisgyermekes időszak, aztán milyen hamar felnőttek a lurkók? 
Tomikában Te vagy, Éviben én. Ők tovább visznek bennünket.

Megint karácsony este van… és a születésnapod. Még mindig nagyon szeretlek, s ezt szeretném
Neked bizonyítani ezzel a nagyon értékes ajándékkal, amelyet erre a napra tartogattam.
Fogadd szeretettel a mozijegyet, amellyel megnéztük az első közös filmünket.
Mi volt az, ki tudja…?

A mozi már megszűnt, a székeket kidobták…
De mi még a régiek vagyunk.
Mikor odabújok Hozzád,
A szívdobogásod játssza a közös dalunk.
Remélem, elhalkul még sokszor a szavunk,
Mielőtt puhán – mint akkor – egymásnak csókot adunk.

Szeretettel: Karola
2004. december 24.